Hírek

Rómeóból Radames!




Szerényi László személyében új Radamest ismerhet meg a közönség az Aida musicalben: a júliusi előadásokban ő alakítja az egyiptomi hadvezért.


A Budapesti Operettszínház fiatal művészét eddig főként Rómeóként és Lysanderként láthatta a publikum, de megkapta az Oltári srácok és a Szép nyári nap című musicalek főszerepeit is, most pedig Radamesként lép a közönség elé. „Igazi egyiptomi hadvezér az egész megjelenésével, göndör hajával, testalkatával, tenor hangjával” – jellemezte őt röviden Szurdi Miklós, az Aida rendezője.

– Az Operettszínház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor ajánlott erre a szerepre, Szurdi Miklós pedig megnézett a Rómeó és Júliában, és felkért Radamesnek – mesélte az előzményekről Szerényi László.
– Nekünk, színészeknek az lenne a jó, ha a direktorok, rendezők mindig olyan konstruktívan tudnának együttműködni, mint ők, akik egymás produkcióit segítik – így talán nem lenne irigység és kisajátítás ebben a műfajban. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy részese lehetek ennek az együttműködésnek.

 

– Új szereplőként hogy fogadott a régi, összeszokott csapat?

– Ilyenkor mindig izgul egy kicsit az ember – de csak pozitív dolgokat mondhatok. Ebben a helyzetben arról illik beszélni, hogy milyen nagyszerű a csapat, de jelen esetben ez tényleg így van: csupa szimpatikus embert ismertem meg. Úgy látom, hogy Szurdi Miklós a személyiségével csak jó embereket vonz maga köré: új család született, legalábbis az én életemben.

 

– Ismerted korábban a darabot?

 – Rengeteget hallottam róla, de nem láttam a produkciót, így nagy izgalommal vetettem bele magamat a munkába. Nagyon érdekes a zenei anyag: Elton John neve önmagában is garancia a minőségre, de ami a legszembetűnőbb, az a sokszínűség. Ez a musical számos modern zenei irányzatot vonultat fel a dzsessztől kezdve a reggae-n át a gospelig, ehhez kell színészileg és énekes szempontból is megfelelnem. Hatalmas energiákat kell megmozgatnom, a lelkem különböző bugyraiból összeszednem. De maga a musical is nagy tömegeket mozgat meg: olyan energiája van, ami nincs tekintettel térre, időre és méretekre, egyszerűen végighasít az univerzumon – fantasztikus és átütő.


 

– Most egy olyan casting szünetében beszélgetünk, ahonnan közel negyven táncos szereplő kerül be a produkcióba, a tánckar mellé. Ez mit tesz hozzá a darabhoz?

– Szerintem nagyon sokat, elsősorban látványban: további negyven ember rengeteget számít ebben a műfajban. De nem csak látványt jelentenek – biztos vagyok benne, hogy a végsőkig oda fogják tenni magukat a színpadra, ami energiában is hatalmas hozadék. Minden néző meg fogja érezni, amikor plusz negyven pár kéz és láb dübörög a színpadon. Most még izgulnak, de nagyon aranyosak és kedvesek, és őket nézve eszembe jutott a múlt, amikor az én tenyerem is válogatókon izzadt... Ez a válogató Fehérváron zajlik, ahol sok előadás lesz az Aidából – örülök neki, mert tetszik nekem ez a város: barátságosnak, emberi léptékűnek találom.



Forrás: www.ujaida.hu



2010. 07. 02.
Copyright ©2009 - Szerényi László
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!